[esti ének]: "Esténként énekelt, a tevékenyen eltöltött napra visszatekintő ének. Esti harangszókor, otthon éneklik, vagy a vacsori előtti ájtatosság része."
Hogy szólna ma az ének, ami számot vet a nappal? Hányan mernek még énekelni a családjuk előtt? Mikor vált néma bújdosóvá a számadás? Mióta fekszik paplan alatt, mozdulatlanná dermedve a lelkiismeret?
Ezekre gondoltam, miközben az esti ének definícióját olvastam, és arra, mikor lett mindez ennyire idegen, hogy már szinte abszurdnak tűnik.
Pedig milyen szép lenne az ének, ami esti csendesedésre hívogat. Egy dallam, melyben a kimondott nehezed, már nem kísért az éjjeli csendben. Milyen szép lenne énekszóban is megismerni apád és anyád hangját. Dalban tanulni az életet. Azt, hogy ki bántott, és te kit bántottál. Szép lenne éjjeliszekrényen pihenő hálanapló helyett, egy esti, igaz ének. Jóval, rosszal, megtettel, és mulasztottal. A teljes, egész képpel.
Te hogyan búcsúztatod egy napod? Szoktál rá visszatekinteni?
