A szív mélyében -valahol a jobb pitvar környékén- van egy titkos kert. Úgy nyílnak belőle a nyári hajnal illatát árasztó virágok, mint régi református templomok mennyezeti kazettáin. Mályvarózsa, szarkaláb, levendula és rozmaring törik át lágy állhatatossággal a burkot, hogy a szív lankáin elterülve, szeretetet és elfogadást virágozzanak.
Köztük növekszik dísztelen, hétkönapi pompájában a csalán. Ha most csendben figyelsz, meghallod mit mond:
- Gyermek, tedd le sarlód, puszta kezeiddel tépj le. Látod a szél hogy játszik bársonyszőrű leveleimmel? Ne félj hát tőlem. Gyere szép leány, szellőnek lánya. Magadat mások szemén át látó, mindenki mátkája. Feküdj ide belém, hullámzó tengerembe, elringatlak, eldajkállak sajgó őszinteségemben. S ha nagyon fáj, suttogd:
🌿Gyógyulásom néha fájhat, elfogadom. Határaimat meghúzni, önmagamért, megtanulom.🌿
Szavait hallva a kert úrnője is felel:
- Mária füzérén, nyíló rózsa vagyok. Egy vagyok, egység, benned teljes vagyok. Szirmaim harmóniát rejtő mandalák, nézd türelemmel. Körülfonlak titkommal, feltétel nélküli szeretettel. Illatom átmos, emel, segít, hogy eggyéválj belső istennőddel. Mondd utánam:
🌹Nőiségem, én gyengéd erősségem. A világnak szépségem, fényem, szeretetem adom, s jól tudom, jól tudom, visszakapom. 🌹
